Birtoklási Vágy Pszichológia

Valamint az hogy a testük holtan hever előttem. A halál csak egy vele járó tartózék. De még milyen jó tartózék. Hisz ha elérkezik az idő, nem ér véget a játék. Nekem a testük is rengeteg lehetőséget hordoz magában. Elég ha egy pillanatra látom a rémületet, a hitetlenekdést, majd a halál pillanatát. Utána jön csak az igazi izgalom. Testük kihülésnek indul, ahogy szivük nem ver már tovább, nem pumpál több vért az ereikbe. Szépen fosztom meg őket ruháiktól, hogy aztán hozzájuk simuljak. Beszivjam az illatukat. Megfürdetem őket, cirogatom a fehér, sápadt bőrüket. Érzem a csontokat, az élletelen izmok elazulását, majd merevedését. Sebeket melyeket én okoztam, zúzódások, melyek akár lila festék pöttyök combjaikon, nyakukon Bőrük a papir, kezem pedig a ceruza, mellyen egy mesterművet alkottam rájuk. Egy idő után pedig, felnyitom. Csak megnézni belülről. Megnézni hogy pontosan, mennyire igaziak. Teljesen. A gyomrom nem birná. Tudom, elég gyenge a gyomrom, hisz még a fűrészt sem birtam végig nézni.

Kádár Annamária: Mesepszichológia (idézetek)

"), végül ezeket a szokásokat teljesen elhagyja, amikor letisztázódott benne, hogy melyik testrész kié. Ugyanez vonatkozik a ciciharapásra vagy éppen az arcba marásra is. A kezére csapni teljesen felesleges, ebből ugyanis semmit nem fog érteni, nem is érdemes ilyesmivel kísérletezni. Jobban teszed, ha elmondod neki, hogy anyának ez fáj (10-12 hónapos kor körülre már megértik ezt a fogalmat), és kerülöd azokat a helyzeteket, amikor beléd tud marni, vagy a hajadat húzza. Minél látványosabban felháborodsz ilyenkor, annál jobban fogja élvezni a helyzetet, neki ugyanis ez érdekes, ezért jobban teszed, ha ilyenkor nyugodt maradsz. Egy éves kor tájékára egészen elképesztő méreteket ölthet az agresszivitás. Nemcsak téged, más gyerekeket is bánthat a kicsi, amikor dühös. Ő még nem képes féken tartani az indulatait, ezt meg kell tanulnia, illetve meg kell tanítani neki, hogyan tegye meg. Néha nem is közvetlen testi bántalmazásról van szó, tehát nem rácsap egy másik gyerekre, hanem pl. egy játékkal üti meg, vagy megdobálja.

Azért fogalmazok így, mert értelmes emberek vagyunk és kérdéseket tudunk feltenni. Akármelyik keresztény felekezethez tartozunk, valami nagyon értékes van a tulajdonunkban, amit el kell mondanunk az embereknek! Ez Isten szeretetének üzenete, s hogy van méltóságunk, mivel Isten képmására teremtettünk. Ez gyönyörű üzenet! Szükségünk van a jó transzcendens vonatkoztatási pontjára, különben az erősebb fog dönteni mindenről. Ha egyértelmű, hogy a gender őrültség, akkor miért vannak, akik szerint nem az? Mert a bűn foglyai, és nem akarják belátni, hogy ez őrültség. S hogyan tudunk küzdeni a gender ellen? Találja meg mindenki a maga útját! Forrás: Szilvay Gergely,

Bár ez ad némi táplálékot, de közben elfogysz... A játszma folytatásaként - többnyire ez történik - a párodat kéred, hogy döntsön, őt hibáztatod, őt ostromolod, tőle VÁROD, hogy megoldja a helyzet-ED-et, és azt reméled, hogy neked ettől jobb lesz. Azt VÁROD, hogy ő tegyen valamit, hogy NEKED jobb legyen és boldog lehess! Ugye, látod ezt már? Ugye, látod, hogy a SAJÁT GONDOLATAIDDAL mérgezed magadat és valójában NEM a HELYZET rossz, hanem az, ahogyan gondolkodsz róla és magadról! Itt az ideje, hogy a valóságot is lásd: A valóság tehát 2 részből áll. Nézd meg ezeket külön-külön! A valóság egyik részei a párodról szól. Ha szeretnéd valóban megérteni, mi történik, akkor félre kell tenned az ELVÁRÁSAIDAT és a BIRTOKLÁSI vágyadat, és mindezeken túl őt magát, a párodat meglátnod. Ha erre nyitott vagy, észre fogod venni, hogy mi zajlik a párodban. Látni fogod, hogy mitől fél. Érteni fogod, hogy miben örlődik. Megérted, hogy miért nehéz neki. Meg tudod látni azt, hogy a döntés - bármiben van is ő most - mindenképp LEMONDÁSSAL jár a számára.

Értékelés: 15 szavazatból Viviannek mindene megvan: törődő férje, gyönyörű kislánya, soha ki nem apadó bankszámlája, csodás háza. Az üzleti ügyekben örökké távollévő férje mindent biztosít számára, ám az asszony többre vágyik. Egy nap szemet vet kislánya úszóedzőjére, az alig 19 éves, jóképű, de gátlásos Mattre. Vivian a fiúban csak egy könnyű kaland reményét látja, Matt azonban szerelemre lobban az anyja korabeli asszony iránt. Matt mindent felad, hogy az asszonnyal lehessen, ám ragaszkodása már előrevetíti a közelgő tragikus vég eljövetelét. Stáblista:

Élvezd azt, ami van! Ha úgy döntesz, hogy NEM AKAROD, akkor fogalmazd meg azt is, hogyan tovább! Döntsd el, hogy mit teszel magadért, merre indulsz, mit csinálsz... stb. De nem lehet az a megoldás, hogy őt akarod és aztán követeled, hogy ő olyan legyen, úgy tegyen, ahogyan Neked jó! Mert ő csak azt teheti, csak azt akarhatja, ami NEKI JÓ. Hagyd hát abba azt a buta gondolatot, hogy a párod azért nem dönt melletted, mert Te nem vagy elég jó! Légy tudatos! Avagy lásd meg, hogy MILYEN GONDOLATOKKAL mérgezed önmagadat! Lásd meg, hogy milyen gondolatokkal ártasz magadnak úgy, hogy teljes hittel hiszed, hogy igazad van... Van erre egy fontos szabály: Ha azt hiszed, hogy igazad van és közben szenvedsz, akkor 100%., hogy tévedsz, és olyan nézőpontból figyeled a dolgokat, hogy az biztosan nem valós, nem igaz! Fogadd meg ezt a gondolatot és jusson eszedbe mindig, valahányszor eluralnak a saját gondololataid, a saját elméd állításai! Légy nyitott! :) Tarts velünk az ENHA Kurzuson, hogy még többet tudj meg önmagadról és a párodról, vagy szerezd be az önismereti könyveket!

Miért a pszichológia MA-t válaszd?

A kísérletben résztvevő alanyoknak egyébként racionális, a valóságban is elképzelhető kórházi döntést kellett mérlegelniük: el lehet-e költeniük egymillió dollárt egy haldokló kisgyerek megmentésére. A döntéshozóról a kísérleti alanyok azonnal negatív véleménnyel voltak, már a kérdés maga is elég volt a lesújtó ítélethez. Ugyanakkor tudjuk, hogy az acélhidegségű racionalitás a következő: mindennek ára van – vagy még inkább – mindennek van ára, és időről időre szörnyű döntések sorozatára kényszerülünk. Az élmény megszerzése, vagy a siker elérése nemegyszer szinte feloldhatatlan morális dilemmával jár párban, ehhez pedig a feltételeket esetleg lehetővé tevő anyagi javak megléte sem ad könnyű feloldozást. Egy nagy történet része Ismert marketinges példatörténet szerint rekordáron kelt el az a családi ház, amit a tulajdonosa így hirdetett: "csodálatos emlékeink kötődnek ehhez a kis házikóhoz, imádtunk itt lakni, de sajnos kinőttük". A személyes szál, a történet, a sztori máris olyan érzelmi többletet adhat egy tárgynak, ami fokozza az értékét, és többé válik annál a racionális funkcionalitásnál, amit egyébként képvisel.

Máskülönben felkopna az álluk a patinás aukciós házaknak és cserebereportáloknak. Az ereklyéknek, eredeti aláírásoknak, Britney Spears saját szájából származó rágóguminak óriási a keletje, hatalmas piaca van. A Yale Egyetemen 2010-ben izgalmas kísérletet végzett az ilyen "pozitív fertőzéssel" kapcsolatban George Newman, Gil Diesendruck és Paul Bloom. Az alanyoknak általuk csodált, élő hírességre kellett gondolniuk, akinek megvehették bizonyos tárgyát, például a pulóverét. A vizsgálat arra koncentrált, hogy a tárgyra vonatkozó tulajdonságok hogyan befolyásolták a vásárlói hajlandóságot. A kísérleti alanyok egy részét arról tájékoztatták, hogy a szerzett tárgyat nem adhatják el, sőt soha senkinek nem mondhatják el, hogy a tulajdonukban van. Élmények mementója Ennek hatására az ár picit csökkent, a dicsekedés lehetősége és a további árnyerészkedés lehetősége ugrott. A potenciálisan kifizetendő ár zuhanni kezdett, amikor a kísérletvezetők azt mondták, hogy a pulóvert alaposan sterilizálták.

Felszabadultan élek, amióta őszinte lehetek magammal, és nem kell úgy tennem, mintha tökéletes lennék. Már nem kell megfelelnem a társadalom által felépített valóságban nem létező definícióknak, mint például a rendes ember fogalma. Rendes ember vagyok attól, hogy nem tagadom meg magamtól a vágyaim. Nem lopok, nem csalok, nem ölök, egyszerűen annyi szeretet van bennem, amennyit több ember között osztok el. " Péter szerint a monogámia elvárása kicsinyes dolog, hiúsági kérdés. Számára nem ez fontos egy párkapcsolatban. "A barátnőmnél előfordul, hogy megtetszik neki valaki, de ez természetes. Mitől ne lenne az? Elmondása szerint párral le is feküdt volna, és én jól érzem magam attól, ha ezekről tudok, mert ez természetes. Ha nem így lenne, azzal a feltételezéssel kellene élnem, hogy én vagyok nemcsak a legvonzóbb férfi, hanem csak én vagyok vonzó. Lássuk be, ez még viccnek is rossz. Teljesen oké, hogy más is bejön nekünk, és benne van az is, hogy ágyba bújunk valakivel. Ezek messze nem drámai dolgok, csak az ego játékai.

Ambivalens érzés: Egyszerre gyűlölni és szeretni valakit. OKTÓBER Meg akarom tenni. A vágy mely bennem ég, lassan elviselhetetlenné válik. Csak nől, és nől bennem. Eléget, felemészt. Egyre erősebb, hajt az éhség, a kielégültség iránti sóvárgá tudok semmit tenni ellene. Felkelek, reggelizek, munkába megyek. Dolgozom, a pult mögül bámulom a betérő vásárlókat, akik a napiteendőjüket végezeve, nemis figyelnek fel rám. Sötét szemeim figyelik mozgásukat, apró rezdüléseiket, arckifejezéseiket. Szeretem megfigyelni alakjukat, felépitésüket. Nyakereik kidudoródó domburalatait. Halvány zöld, néha kék színben pompá őszülése, kopaszodó fejtetőjük. Az idő úgy fogja meg őket, mint festék a vászont. Leállnak szerveik, testük már nem a ré mindenki ébreszti fel bennem ezt az "ősi ösztönt", csupán néhány ember. Néhány kivételes személy. Fogalmam sincs kik ők, honnan jöttek, hova tartanak. Betérnek, nézelődnek. Én pedig egyszerismind érzem. Érzem a kötödést, a lebilincselő érzést, mely olyan erővel lesz urrá rajtam, hogy majd levesz a lábamról.

  • Miért a pszichológia MA-t válaszd?
  • "A hűség elvárása csak a birtoklásról, hiúságról szól" - Dívány
  • Meghalt Szita Bence gyilkosa – megszólalt a nevelőapa | 24.hu